Hosszú évek óta hagyomány, hogy a motorsportév a Bajnokok Tornájával, azaz a Race of Champions elnevezésű gálával zárul. A verseny neve hangzatos, de nem feltétlenül az aktuális helyzetet tükrözi: a résztvevők mind bajnokok ugyan, de az idén részt vettek csupán egyharmadának fejére került 2012-ben korona. Ettől függetlenül a RoC minden évben a nagyon várt események közé tartozik, mert különböző kategóriák különböző versenyzői csapnak össze egyforma feltételek mellett. Hogy mennyire egyformák, azt jól mutatja, hogy ebben az évben nyert először aktív Forma-1-es versenyző, de nem a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, vagy a háromszoros vb-győztes Sebastian Vettel...
Elsőre azt hihetnénk, a tét nélküli versenyt a rég befejeződött bajnokságoktól eltunyult versenyzők úri huncutságként kezelik. Tévedés. A döntő összecsapás rajtja előtt a belső kamerás felvételeken láthattuk a versenyzők tekintetét. A győzelem megszerzésére mindig törekvő autóversenyzők nem tudják megtagadni azt, amire az életüket tették fel. Hogy fordulhat elő mégis, hogy világbajnokokat, élő legendákat taszítanak vesztes pozícióba nyeretlen kezdők? A válasz egyszerű: mert itt bárki nyerhet.
A RoC nemcsak a mezőny sokszínűsége miatt izgalmas, hanem azért is, mert tényleg bárki nyerhet. 2004-ben az akkor még kevéssé ismert Heikki Kovalainen berobbant a motorsport köztudatába, mikor diadalmaskodott. Abban az évben rendezték először a Bajnokok Tornáját stadionban az 1988 óta megszokott kanári-szigeteki rali helyett. Merész húzás volt a szervezők részéről, de már az első évben kiderült, hogy nagy csodáknak lehetünk szemtanúi. Két évvel ezelőtt szintén sokkolta a szaksajtót, mikor Felipe Albuquerque Andy Priaulx-t, Sebastian Vettelt és Sebastien Loeb-öt, tehát akkor összesen 11 világbajnoki címmel rendelkező pilótát gyűrt le és hódította el a jól csengő bajnokok bajnoka címet. Az említett három pilóta a túraautózás, a Forma-1 és a rali világát uralta, ill. uralja.
Mit diktál a logika? Azt, hogy a torna győzteseinek karrierjén nagyot lendít szakágak világbajnokainak sorozatos legyőzése. A sportban viszont nem mindig a logika kerekedik felül. Kovalainen 2005-ben a GP2-be került, de nem azért, mert megnyerte a RoC-t. Albuquerque győzelme után Keke Rosberg DTM gárdájában tekergette egy Audi kormányát, de legjobb helyezése eddig egyetlen második hely a 2011-es valenciai versenyről. Abban az évben a 12., idén a 11. helyen végzett a bajnokságban.
Az idei kiírást december 14. és 16. között láthattuk Bangkokban és a Bajnokok Tornája egyéni küzdelmeinek története egy újabb meglepetéssel gazdagodott: a Forma-1-ben idén Pastor Maldonadoval az év rosszfiúja címre jogosan pályázó Romain Grosjean a döntőben a 8-szoros Le Mans-i győztes Tom Kristensent gyorsulta le. A francia alatt az elmúlt hónapokban nagyon rezgett a léc, de a Lotus látva a fejlődésre való áhítozását, 2013-ra is bizalmat szavazott neki. Talán ez is közrejátszott győzelmében, de Grosjean egy pokoli nehéz évet hagyott abba a csúcson. Íme:
Mennyit ér akkor a Race of Champions megnyerése? A versenyzők önéletrajzában jól mutat, de a csapatfőnökök minden versenysorozatban a versenypályán nyújtott teljesítmény alapján mérlegelnek. A RoC a sztárparádéról és a szokatlan helyzethez való minél gyorsabb alkalmazkodás képességéről szól. Ezért szerethető és ezért lesz érdemes megnézni 2013-ban is. Persze addig még jó néhány serleg bekerül a vitrinbe.
A látvány kedvéért nézzük meg, hogyan csapott szét a Tecpro bálák között a háromszoros túraautó-világbajnok Andy Priaulx:
