A telefon ébresztőjének lágy dallama ver fel álmomból. Bár ez a legkíméletesebb ébresztőhang, mennyire tudom gyűlölni, mikor hétköznap reggel (inkább hajnali) hatkor felcsendül, jelezve, hogy egy újabb szürke hétköznap elindul! Ezt az ébresztést viszont már nagyon vártam. Legszívesebben kihagytam volna az éjszakát, és kialvatlanul vágtam volna bele ebbe a benzingőzös szombatba. Lefogadom, hogy a reggeli versenyek idején a Forma-1-et őrülten imádó rajongók, mint én, alig várják, hogy megszólaljon az ébresztő és végre eljöjjön a verseny ideje. Mindegy, mennyire korán, akár hajnalban is, örülnek, hogy Ausztráliában indul a szezon, mert így nem kell délutánig várni.
Az ingyen busz zsúfolásig megtelt. Épp olyan, mintha egy hétköznap zötykölődnék a pestin, csak itt mindenkinek F1-es belépő lóg a nyakában. És nem magyarul beszélnek. Érdekes módon nem a németek, hanem a britek a leghangosabbak. A négyesben ülnek és épp Silverstone-ról diskurálnak, mellettem egy szintén angol anyanyelvű, idősebb férfi réved az újpesti „tájba”. A nyelvek kavalkádjában megérkezünk a Templom térre, és mindössze 15 perc séta után belépünk a pálya területére.
Pazar a kilátás a Silver 7 tribünről. Sosem értettem, miért akkora attrakció a főtribünön ülni. OK, szemben állnak a garázsok, de én belátom a 11-es kanyart, a 12-es előtti egyenest és az utolsót, az azt megelőző rövidke, balra tartó „egyenessel”. Persze a domborzati viszonyok miatt nem látható minden tökéletesen, és a hirdető táblák is takarnak, de jobbat nem kívánhatok. Csak az a fránya tető kellene, már reggel perzselő a hőség! Még jó, hogy van nálam esernyő!
Erősen foghíjasak a lelátók a GP3-as időmérő alatt. Reggel van, egyeseket csak a Forma-1 érdekel, pedig micsoda élmény még ezeket az autókat is látni! Erősebbek, hangosabbak, mint a tavalyiak. A lúdbőrözés sosem látott méreteket ölt, mikor 11 órakor elindul a Forma-1 harmadik szabadedzése. Füldugókat be! Az emberek közben szivárognak a lelátókra. Megérkeznek a szomszédok, néhány középkorú osztrák férfi, akik láthatólag egy (vagy több) alkoholgőzös éjszakán vannak túl. A mellettem ülő pödört bajszú, testes bácsi erős izzadság, és fokhagymaszaggal kényezteti a szaglószervem, és legnagyobb megdöbbenésemre hébe-hóba elbóbiskol, miközben a dobhártyaszaggató Forma-1-es kocsik dübörögnek előttünk.
Átesünk a délutánba, felhők jelennek meg az égen, de a páratartalom mindössze 25% (mondta a szpíker), így nyilvánvaló, hogy hűsítő záporra esély sincs. A Napot el-eltakarják a felhők, de a perzseléséből csak percekre kapunk pihenőt, jól jön az az esernyő. A szél néha megélénkül és hűsít, de a forróság befészkelte magát a Hungaroring tribünjei közé. A Porsche Szuperkupa kvalija előtt már érzem az elfogyasztott vízmennyiség élettani hatását, meglátogatom hát a mosdót. Nos, a kígyózó sorok eléggé demoralizálóak, de meglepetésemre gyorsan haladunk. Még csak fél egy, de már kitikkadt a tömeg: az emberek szinte mosakodnak, egész ruhadarabok kerülnek a csap alá, hogy aztán pár percre hűsítsék a viselőiket. A mindenhová fröcskölő víztől úszik a mosdó bejárata.
A Forma-1 időmérőjére megtelnek a lelátók. Körbenézek. Az osztrák szomszédok sört vedelnek, és artikulátlan hangon kiabálnak egy értelmezhetetlen nyelven. Ettől Tim Burton marslakói biztosan menekültek volna, amerre látnak, kit érdekel az a nyomorult fehér galamb! Finnek minden oldalon, gyanítom, övék a legnagyobb közösség a magyar pályán, és mindig hatalmas az ováció, mikor Räikkönen megjelenik, akár élőben, akár képernyőn. Rengeteg a lengyel szurkoló, annak ellenére, hogy ők csak a Porsche Szuperkupában érdekeltek, de hát Magyarország közel van, és hűek Kubicához. Hihetetlen, hogy mennyien látogatnak ki minden évben, hogy - még ha csak a kamerákon keresztül is - támogatásukról biztosítsák a lengyel versenyzőt. „Robert, várunk vissza“, áll az egyik zászlón, kár, hogy erre már vajmi kevés az esély. Brazilok jelennek meg, nem tudom, itt élnek-e, vagy ennyit utaztak, de hangosan szurkolnak Massának. Legnagyobb örömömre sok magyar szót is hallok, jó tudni, hogy a Magyar Nagydíj a magyaroké is. Egy népes magyar családot látok az előttem lévő sorban, mindenkinek szurkolnak, legalábbis a sapkákból ítélve, és abból, hogy bárki veszi át a vezetést, ujjonganak. Hamilton nyeri az időmérőt, a szomszédok tesznek egy-két illetlen megjegyzést, majd vedelnek tovább. Kellemes csalódás, hogy a tévében látott ellenszenv néhány versenyző iránt egyáltalán nem köszön vissza, minden teljesítményt ováció övez, nem fütyülnek ki senkit.
A GP2-es futam rajtja előtt hárman is lefulladnak, új felvezető kör, majd rajt. Elképesztő dübörgés kíséri a lámpák kialvását, az autók szinte szétszaggatják a Ringet. A rajt rendkívül látványos, és nem fullad unalomba a verseny sem. Óriási csatákat látok, a legtöbbet talán nem is a kivetítőn, az utolsó kanyar kijáratánál egy kisebb koccanás, de a Tridentes (ha jól emlékszem) a kiégett füvön átvágtatva visszatér a pályára. Micsoda manőverek! Ezek a srácok aztán tökösek! 57 percen át megy az adok-kapok, és egy hatalmas küzdelem után Jolyon Palmer nyer. A verseny alatt az illuminált szomszédok elmentek, gondolom folytatták az ivászatot máshol (na jó, lehet, hogy nem, csak gúnyos vagyok). A díjátadás sokkal szebb élőben, de az interjúkat nem hallani, mert a mikrofonok nem működnek jól.
A GP3-as verseny zárja a szombati programot, de sokan már a Forma-1 után elmennek. A futam vontatott, ahogy a GP3-as versenyek általában az idei évben, biztos az új autó miatt. Az állóvíz a verseny végén kavarodik fel, mikor egy hatalmas baleset történik az egyes kanyarban. Ha átbukfenceznek a fejed felett, az az álmoskönyvek szerint nem jelent jót. Kisebb aggodalmam ellenére hamar kiderül, hogy senki nem sérült meg, az autók viszont rossz helyen vannak, így a biztonsági autó szükséges. Rögtön előkapom a fényképezőt, hogy kiéljem egyik perverziómat, a safety car tempójának felvételét, mert az ugye tévében nem olyan. Azt nem tudom, Mayländer Mercedesét, vagy a mezőnyt videózzam, végül nem sikerül hatékony megfigyelést végeznem. Két körrel a vége előtt elengedik a versenyt, de senki nem váltja meg a világot. Aaro Vainio nyer, és ezzel vége a gyereknapnak.
Az út a buszig hosszúnak tűnik. Pokoli a hőség, virtuálisan kalapot emelek azok előtt, akik egész nap a perzselő napsütésben dolgoztak. Bár a lelátókon nem maradtak nagyon sokan a végén, a busz megint zsúfolt. Ismét meglep, hogy a britek a leghangosabbak, ketten a vasárnapi versenyt latolgatják. Amerikai akcentust is hallani. Sokan csendben utaznak, elfáradtak, feldolgozzák a látottakat. Forma-1-es rajongók a világ minden tájáról, akik lélekkel töltik meg a Magyar Nagydíjat. A szundikáló osztrákok, az őrjöngő finnek, a reménykedő lengyelek, a mindenkinek szurkoló magyarok, és a többiek, akik nélkül aligha számlálhatna a Hungaroring már 28 F1-es hétvégét.
Izzadtan, fáradtan, de boldogan érkeztem haza. Amennyit vártam erre a napra, olyan gyorsan tova is tűnt. Már csak annyit szeretnék tudni, hogy mikor lehet jegyet rendelni a jövő évi nagydíjra.
