1985 és 1995 között a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjnak adott otthont, ma a helyi túraautó-bajnokság, a V8 Supercars hagyományosan idénynyitó helyszíne a dél-ausztráliai Adelaide utcai aszfaltcsíkja. A távoli kontinens autósport őrültjeinek minden Clipsal 500 egy ünnep, de az idei kiírás leginkább a sorozat új érájának alapkőletétele miatt volt nagyon várt.
2013-ra ugyanis új autók robogtak ki a garázsokból, melyek külsőre nem is annyira, mint inkább technikai értelemben térnek el merőben elődeiktől. Egyik legfontosabb változásként terebélyesebb tankot cipelnek az 5 literes V8-as erőforrással felszerelt járgányok, melyek leveszik a versenyzők válláról az üzemanyag spórolás versenyek végi terhét. Az új korszak születőben lévő kezdeményezése a nemzetközibbé válás, melyet "kettes fázisnak" nevezett el a széria főnöksége. A V8 Supercars célja, hogy ne csak ausztrál túraautó-bajnokság legyen, hanem kiterjessze érdekeltségét több kontinensre is. Ennek a törekvésnek az egyik jelképe a májusi Texas 400, amely hol máshol, mint az austini "Amerikák pályáján" kerül megrendezésre.
Nem hétköznapi túraautós sorozatról van szó. 2013-ban összesen 36 versenyt rendeznek 14 helyszínen, köztük három hosszútávú futammal. A világon talán egyetlen túrakocsi-bajnokság sem tesz meg annyi kilométert egy évben, mint az ausztrál. Csak a miheztartás végett: 2012-ben a Túraautó-világbajnokság 1440 km-t számlált 24 verseny során, idén a V8 Supercars versenynaptárában 6500 km-nyi száguldás szerepel!
Bár a Vodafone-tőke távozása miatt aggódtak a szakértők, a Triple Eight Race Engineering a Red Bull támogatását megnyerve újabb sikeres éveket alapozott meg magának. A négyszeres bajnok, Jamie Whincup visszaszerezte az 1-es matricát az autójára, de Adelaide-ben nem ő volt a csapat legjobbja. Craig Lowndes az első futamot ellentmondást nem tűrően nyerte meg, majd egy bronzérmes pozícióval feliratkozott a pontvadászat első helyére.
A hétvége legnagyobb nyertese mégis Shane van Gisbergen, aki januárban írt alá a Tekno Autosporttal egy havi visszavonulás után. A szerződés jogi aggályokat vetett fel, mivel az ausztrál hirtelen kiszállása előtt három évvel hosszabbított akkori csapatával, a váratlan visszatéréssel kihasznált joghézag pedig visszatetszést keltett a paddock-ban. Shane nem foglalkozott a szóbeszéddel és mindkét versenyre megszerezte az első rajtkockát. Az első futamon a Holden megmakacsolta magát a rajtnál, majd a felzárkózó pilóta alatt végérvényesen bemondta az unalmast pár körrel a leintés előtt. A vasárnap viszont egészen más forgatókönyv szerint zajlott, van Gisbergen egy, a címvédővel egész versenyen át tartó csatában végül megnyerte a háborút, első győzelméhez juttatva 2010-ben alakult csapatát.
A sorozat vérfrissítésének egyik szimbóluma a Nissan, amely négy Altimával tér vissza Ausztrália elit túraautó-bajnokságába. A márka 1992-ben bajnoki címmel búcsúzott és húsz esztendő elteltével érezte felújítandónak a szériával való barátságát. Extrém célokat nem tűztek ki maguk elé, szeretnének előbb visszarázódni a régi-új környezetbe, ennek megfelelően alakult az adelaide-i kirándulás. Rick Kelly szombati 11. helye nem megvetendő elsőre, főleg, hogy ezt az eredményt csak azért nem sikerült vasárnap felülmúlni, mert a Kelly testvérek versenyeztette két fekete Altima belekeveredett egy verseny végi ütközésbe.
Az új regulák egy nem várt nevet is a V8 Supercars porondjára csábítottak: közvetlen gyári támogatás nélkül, az Erebus Motorsport szárnyai alatt három E63 AMG Mercedes színesítette a mezőny palettáját. A hazai nevek mellett egy ismerős arc tűnt fel a boxutcában: Maro Engel négy évig tekergette a kormányt a DTM-ben, majd elvesztve a Mercedes ülését tavaly néhány ausztrál GT versennyel tengette napjait. A Mercedes nem felejtette el a német szolgálatait és 2013-ra helyet biztosított neki a Stone Brothers Racinget felvásárló Erebus-nál. Egy első futamon elért 15. hely maximumával távoztak Adelaide-ből, de az autóban rejlő potenciált nem tudták megmutatni: számtalan műszaki hiba okozott nehézséget, Lee Holdsworth talpát a kipufogócső által felhevített gázpedál égette, Tim Slade pedig hátfájdalmakkal szállt ki az autóból szombaton, miután kényelmetlenül érezte magát az ülésében.
Engelhez hasonlóan DTM-szökevény Alexandre Premat, aki tavaly debütált a sorozatban. Katasztrofális évet szenvedett végig, de új lehetőséget kapott a Garry Rogers Motorsporttól és élni tudott vele. Szombati negyedik helyét óriási öröm követte, melybe vasárnap üröm vegyült, mikor a hatodik helyről indulva az első körben füstölni kezdett az autója. Az új kocsiknak kétségkívül ő örül a legjobban.
Megunva a MotoGP dekadenciáját új kihívás után nézett a kétszeres világbajnok Casey Stoner. A V8 Supercars kísérősorozatában, a Dunlop Series-ben a Triple Eight Holdenjével teljes szezont futó ausztrál első versenye nem alakult jól, mikor a középmezőnyben róva a köröket falnak csapta a járgányt. Másnap maga mögött hagyta kudarcát és áthámozta magát a fél mezőnyön, tizenötödikként látva meg a kockás zászlót. Stoneréhez hasonló váltás fordult már elő a motorsport történelemben: Wayne Gardner, a MotoGP 1985-ös világbajnoka cserélte le kétkerekűjét túraautóra 1992-ben.
Új érát nyitott meg az ausztrál túraautós sorozat, a V8 Supercars. Kettő helyett immár négy különböző típus verseng a legjobb helyezésekért. Shane van Gisbergen teljesítménye meglepő volt és jelezheti, hogy egy új bajnokaspiráns kopogtatott Whincup garázsának ajtaján, közölve, hogy jelentkezne a vitrinben csillogó bajnoki serlegért.