Igazi fiesztát tartott a Gyorsaságimotoros-világbajnokság idei évadának harmadik állomásán. Az andalúziai Jerezben mindhárom kategóriában spanyol győztes született, a MotoGP dobogójára kizárólag hazai versenyzők állhattak fel. Bár az aranyserleget ezúttal nem emelhette magasba, Marc Marquez neve ismét a leggyakrabban koptatottá vált az utolsó kör utolsó kanyarjában végrehajtott bevállalós előzésének köszönhetően.
A királykategória szezonjának első spanyol felvonása sajnos nem szolgált sok izgalommal. Hiába a nagy négyes, a jerezi küzdelem egyetlen emlékezetes pillanata a Lorenzo-Marquez párharc volt. Dani Pedrosa a hosszú európai idény kezdetén ugyanannyi kameraidőt harcolt ki magának, mint Dohában és Austinban, de a gyári Honda elméleti zászlóvivője ezt aligha bánja. Csapattársától elszenvedett kellemetlen vereségeit követően az első hely kényelmes magányában körözhetett a hispán aszfaltcsíkon. 3 és 4 másodperc között mozgó előnye ugyan nem mondható tetemesnek, mégis, a 26-os rajtszámú masina megfoghatatlan volt vasárnap. Hogyan érte el mégis a Moto2 tavalyi világbajnoka, hogy zsinórban a harmadik versenyhétvégén is rá irányuljon a világsajtó figyelme?
A Honda már-már lemondhatott róla, hogy egy kettős győzelemben tökéletesedjék ki versenyzőinek hazai hétvégéje. Nem tudták, hogy Jerez utolsó kanyarja, amely már annyi legendás, végső pillanatban kivitelezett bátor, olykor vakmerő előzést látott már, az idei nagydíjra is tartogat egy, a legendák virtuális könyvébe beírandó eseményt. Marc Marquez mindent egy lapra tett fel és a korábbi fordulók sikertelen próbálkozásai után egy lehetetlenül rövidnek tűnő féktávval bebújt a címvédő Yamahás mellé. A két motor összeért, Lorenzo, hogy elkerülje a bukást, széles ívet választott, így az austini győztes átvette a stafétát Pedrosától, hogy tovább aranyozza a Honda álomszerű versenynapját egy második pozícióval.
A katari szezonnyitó után egy új Marco Simoncelli érkezését láttam Marquezben. A Spanyol Nagydíjon kiderült, nemcsak gyorsaságban, hanem bátorságban is méltó utódja lehet a tragikusan elhunyt, ígéretes olasz motorosnak. Lorenzo meglepő módon nem kívánta kommentálni az incidenst, de megfogadta, visszatér a 250-es kategóriában töltött éveinek agresszivitásához. Hétfőn, egy nappal a verseny után a győztes Pedrosa mellett Colin Edwards, Andrea Dovizioso és Valentino Rossi mondott véleményt a fiatal spanyol manőveréről és ha az agresszió mértékét nem is látták egyformának, abban egyetértettek, hogy a motorversenyzés végtére is erről szól: kemény összecsapásokról.
Valentino Rossi ismételten feledhető hétvégén van túl. A legendás világbajnok egy percig nem tudott a dobogó fokaiért harcba szállni és a nagy négyes leosztásában ismét kimaradt a pódiumra lépés köréből. A kilencszeres vb-győztest meglepte a Honda tempója, de előre tekint és a többi gyári csapat által már használatba vett váltó érkezésétől vár előrelépést. Mindenesetre tény, hogy a Doktor kezdeti lendülete alábbhagyott az elmúlt két hétvégén.
Bár Pedrosa végre megtörte a jeget és diadalmaskodott, a világbajnoki pontvadászatot továbbra is ifjú csapattársa vezeti. Három pont előny könnyedén elúszhat, pláne Le Mans esőáztatta környékén. Pünkösdvasárnap folytatódik a világbajnokság a Francia Nagydíjjal.