Hat havi holtszezon után a floridai St. Petersburgben elkezdődött az IndyCar sorozat 2013-as szezonja. A tavalyi rendkívül izgalmas bajnoki csata végét Randy Bernard vezérigazgató távozása körül kialakult botrány kissé beárnyékolta ugyan, de az általa megszabott irányvonalat követve az Egyesült Államok elit nyíltkerekes versenysorozata talán soha nem látott közelségbe került ahhoz, hogy visszanyerjen valamit régi dicsfényéből. A múlt hónapban kiszivárgott középtávú tervek elég riasztóak a rövidebb szezonnal és a rengeteg bajnokságon kívüli versennyel, de a főnökség szavai alapján még csak tapogatózás indult el az évtized végi koncepció körvonalairól.
Ha az IndyCar fejesei nem szúrják el, akkor a széria rajongóinak nem kell méltatlankodniuk az eseménytelen versenyek miatt. St. Petersburgben ritkán látunk kiélezett versenyeket, de a hétvégi futamnál jobban aligha alakulhatott volna a fájdalmasan hosszú holtszezon utáni visszatérés. Will Power zsinórban három elvesztett bajnoki cím után újult erővel vetette bele magát a címszerző hadjáratba, de az ausztrál az első csatát elvesztette: az új rajtoknál előbb Helio Castroneves, majd James Hinchcliffe előzte meg, majd egy verseny végi biztonsági autós fázis alatt értek véget győzelmi reményei, mikor JR Hildebrand ritkán látott figyelmetlenséggel ugródeszkának használta a 12-es Penske autót.
A szurkolók kedvence, James Hinchcliffe viszont végre révbe ért. Megszerezte élete első győzelmét, amely ráadásul még látványos is volt: az újrarajtoltatásnál először Powert, majd Castronevest utasította maga mögé, a győzelmet pedig még az utolsó körökben sem engedte ki a kezéből, mikor Helio nagy nyomás alatt tartotta.
Kiszabadult a Lotus béklyójából a svájci Simona de Silvestro, és a KV Racing adta lehetőséget élete versenyével köszönte meg: napjaink legtehetségesebb hölgyversenyzője egész hétvégén az élmezőny névsorát ékesítette, a dobogós helytől viszont a gyorsan elhasználódó gumik megfosztották. Harmadikként így a katasztrofális 2012-es évet futó Marco Andretti ért célba a 2004-es bajnok Tony Kanaan előtt, aki az utolsó előtti körben előzte meg a küszködő svájci csapattársát. Simona egy fantasztikus finis végén lett hatodik, mikor a kétszeres bajnok Scott Dixonnal és a venezuelai EJ Visoval egy hármas gyorsulási versenyt rögtönöztek.
Hiába indult tiszta lappal, mintha csak tavalyi vesszőfutását folytatta volna a négyszeres IndyCar bajnok Dario Franchitti. A verseny 18. körében a boxból kijövet lemásolta Charlie Kimball két évvel ezelőtti balesetét, az amerikaihoz hasonlóan vágva falnak autóját a hideg gumikon. A skóttól szokatlanok az efféle hibák, talán a túl hosszú tél viselte meg a magánéleti problémákkal is küzdő bajnokot? A Ganassi autók egyébként sem villogtak St. Pete-ben, amelynek oka leginkább a Honda motorok gyengélkedésében keresendő. A csapatfőnök, Chip Ganassi odáig merészkedett, hogy megkérdőjelezte a motorgyártó elkötelezettségét, és bár szavai talán túlságosan is kemények voltak, a japánok elmaradásáról már a tesztek után cikkeztek. Ganassiék álmos kezdéséről persze nem csak a motorok tehetnek, hisz az ugyanolyan erőforrást használó Takuma Sato szombaton a második helyre kvalifikálta AJ Foyt autóját.
Nem Franchitti volt az egyetlen betliző bajnok. Fél évig száradt az egyes rajtszám a címvédő Ryan Hunter-Reay autóján, de a vele járó dicsőség még várat magára: a 2006 után az első amerikai Indy-bajnok a nyolcadik helyről látta meg a zöld zászlót, a kockásat viszont már csak a garázsból, mivel az Andretti Autosport járgánya a 80. körben megadta magát.
Meglengette a zöld zászlót az IndyCar sorozat új szezonja. Az akciódús floridai nyitány remélhetőleg csak prelűd volt egy októberig tartó nyíltsisakos küzdelemsorozathoz, amelynek következő állomása a birminghami Barber Motorsports Parkban lesz április 7-én.