Szándékosan nem írtam Michael Schumacherről a brazil verseny összefoglalójában. Úgy gondoltam, egy ilyen versenyző és egy ilyen pályafutás külön lapot érdemel.
Schumachert rengeteg támadás érte az elmúlt három évben. Sokan megkérdőjelezték a képességeit és méltatlankodtak, miért tért vissza? 2009-ben, mikor aláírt az akkor még csak alakuló Mercedes istállóhoz, minden adott volt a sikerhez. Abban az évben Brawn GP néven a csapat mindent megnyert és a 2010-ben érkező gyári támogatás ennek fényében csak további sikereket prognosztizált. Ha ez nem lett volna elég, a hétszeres világbajnok visszatérésével újra összeállt a régi Shumacher-Brawn sikerpáros, akik a világot uralták egykor. Kinek jutott eszébe, hogy három év alatt csak egy győzelmet tudnak szerezni, azt se Schumacher által?
Gyakran elhangzott 2010 óta, hogy Michael már nem a régi. Hát persze, hogy már nem az! Melyik sportágban tarolnak a negyvenesek? Főleg a Forma-1-ben, amely embertelenül igénybe veszi résztvevőit fizikailag és mentálisan egyaránt. Természetes, hogy Schumacher 40 felett már túl volt a fénykorán, de biztos, hogy akkora kudarc volt a visszatérés? Az agresszív vezetési stílusa, a valenciai dobogója, vagy a monacói pole pozíciója megmutatta, az a Schumacher, akit a 2000-es években legyőzhetetlennek tartottak, még nem tűnt el. Fel-felbukkan, de már nem képes állandó készültségben lenni. Kérdem én, 40 felett egy gyakran pontszerzésre is alkalmatlan autóval nem lenyűgöző teljesítmény lépést tartani a fiatalokkal? Egy régmúlt kor sejlett fel Monacóban, mikor váratlanul megszerezte az első rajtkockát. Azóta felnőtt egy generáció. Sokan Schumacher Ferraris sikereinek éveiben kezdték el figyelni a Forma-1-et.
Mire volt jó a visszatérés? Ha győzelmeket nem is hozott, de minden idők egyik legjobb versenyzője megmutatta, nemcsak a 20 éveseké a világ! Barcelonai, szingapúri bakik ide, vagy oda, Schumi küzdött és mindent kihozott ebből a szezonból. Nem tört meg, pedig az ő idejében sokkal rövidebbek voltak az évadok. A kitartása tiszteletreméltó. 2013 szegényebb lesz nélküle. Jó pihenést, Michael!