Hosszú várakozás előzte meg, de múlt hétvégén a Daytonai 24 órással végre kezdetét vette a Grand-Am Rolex Series és az Amerikai Le Mans Széria házasságából született Tudor United SportCar Championship. Az észak-amerikai sportautó versenyzés krémje egyetlen szervezet irányítása alá került, mégis két, koncepciójában teljesen eltérő széria egyesülését sokan kétkedve figyelték. A daytonai verseny megvilágította a bajnokság gyenge pontjait és újabb kérdéseket vetett fel.
Ahogy mindenkinek, aki figyelemmel követte a versenyt, nekem is vegyesek az érzéseim. Egyetlen nagy bajnoksággá szervezni a két legjobb sportautó szériát? Hol itt a baj, kérem? Egyetlen nagy bajnoksággá, amely magában foglalja az Egyesült Államok legnívósabb enduransz versenyeit, a Daytonai 24 órást, a Sebringi 12 órást, a Watkins Gleni 6 órást és az őszi klasszikust, az 1000 mérföldes Petit Le Mans-t. A versenynaptár ígéretes, az indulók tetemes mennyisége miatt pedig a kevés garázzsal rendelkező pályákon külön napokon kell az egyes kategóriák versenyeit rendezni. A PR osztályon tapsolnak, hisz ennyi bőven elég, hogy dagályos sajtóanyagokkal eladhatóvá tegyék a szériát. Kik nem tapsolnak?
Az LMP2-es csapatok, akiket a Daytona Prototípusokkal együtt betoltak a Prototípus kategóriába, hogy aztán esélyük se legyen a győzelemért harcolni. Az 5-ös rajtszámú Action Express Racing Joao Barbosával, Christian Fittipaldival és Sebastien Bourdais-vel, akik egy megnyert 24 órást veszítettek el majdnem egy verseny végi, opportunista-gyanús biztonsági autós fázissal. A szurkolók, akik ugyanezért cirkuszi nézőnek is érezhették magukat, mert a verseny első 23 órájában és 40 percében felépítetteket rombolta volna le a versenyirányítás, hogy egy SC nélkül megoldható incidensre hivatkozva szorossá tegyen egy enduranszversenyt. A GT Daytona géposztály győztese, a Level 5 Ferrari, akik elkerülhető ütközés okozása miatt kaptak büntetést a verseny után és vesztették el az egy időre elsőséget, csak azért, hogy kiderüljön, valójában nem is volt ütközés.
Hogy miért volt szükség 20 perccel a leintés előtt beküldeni a Safety Cart, arra leginkább a bajnokság megszületésének módja adja meg a választ. A rendkívül diplomatikusan egyesülésnek hívott folyamat ugyanis valójában az ALMS bekebelezése volt a NASCAR tulajdonában álló Grand-Am által. Nem véletlen, hogy a neves motorsport.com a sportautó versenyzés NASCARizálódásáról ír, mikor az ott látott „fantomsárgák” visszaköszönését tapasztalja a 24 óráson.
Egyvalamit meg kell értenie a szervezőknek: ami a NASCAR-ban megtűrt jelenség, az hiteltelenné teszi a sportautózást. A NASCAR ugyanis a motorsport faktor mellett jelentős show faktort is tartalmaz, ami sokkal kevésbé van jelen az enduransz sportban és a műviességet elutasító rajongói által sokkal kevésbé tolerált. Persze egy verseny alapján nem lehet általános igazságokat kinyilvánítani, és hiba volna leírni ezt a rengeteg potenciállal rendelkező szériát. Az idei Daytonai 24 órás kétségkívül jó lecke volt a TUSC számára, reméljük, tanul is belőle.
Képek: caranddriver.com, Getty Images North America, Rolex
