Az ausztrál nyár már túl van ereje teljén, mikor az óceán zúgását és a sirályok szárnycsapásainak lágy susogását motorok ezer köbcentiméterének dübörgő ereje nyomja el. Ekkor, aki a csodaszép Phillip Islanden él, tudja: elkezdődött a Superbike Világbajnokság újabb évadja.
A versenyhétvége, bár a távoli kontinensen zajlott, egy magyar népmese ismert fordulatával jellemezhető: hozott is meglepetést, meg nem is. Az Aprilia gyári támogatású alakulata 2012-ben mindkét világbajnoki címet elnyerte, az egyéni küzdelmekben Max Biaggi mindössze fél ponttal a Kawasakis Tom Sykes előtt végezve. Biaggi második Superbike címével a tarsolyában szögre akasztotta a sisakját, helyét a múlt évben az Effenbert Liberty Ducatijával vitézkedő Sylvain Guintoli vette át. A francia Eugene Laverty-val első látásra talán nem tűnt nyerő párosnak, de az Apriliát leírni butaság lett volna. Az ausztrál forduló megmutatta, miért.
Valószínűleg maga a gyár sem gondolta, hogy mindkét futamon kettős győzelmet fognak szerezni. Guintoli és Laverty megosztották egymás között az aranyserlegeket, így holtversenyben vezetik a világbajnokságot. A győzelem már csak azért is volt édes mindkettejük számára, mert nem volt könnyed: egymással és az ellenfelekkel egyaránt meg kellett küzdeniük. Az első futamon Guintoli elsősége kevesebb izzadságcseppet igényelt, de ehhez a kihulló bajnokaspiránsok és a sűrű középmezőny is hozzájárult. A dupla kettős győzelem ellenére is bátorság lenne állítani, pláne egy verseny után, hogy a gyári Aprilia duója az öszes babért learatja, de az biztosra mondható, hogy a kalapban ők is benne lesznek.
Michel Fabrizio, miután három különböző márkával szenvedte végig az elmúlt három esztendőt, Phillip Islanden úgy tűnt, tévelygése véget ért: a Red Devils Roma Apriliájára pattanva egy harmadik és egy negyedik hellyel követi a tabellán a két vezért.
A BMW 2012-ben mindkét vb címet megnyerhette volna. Nürburgring után azonban mintha átok sújtotta volna a németeket: az egyéni és a konstruktőri pontversenyben is elvesztették a vezetést, miután Marco Melandri mindkét futamon elesett. Az olasz ettől kezdve nem tudta fenntartani addigi teljesítményét, sérüléssel is küzdött, így az évadzáró helyszínen már kevés esélye volt a végső győzelemre.
A BMW, bár többször kijelentette, kiáll a Superbike-projekt mellett, teljes gyári támogatásról félgyárira változtatta státuszát és a 2012-ben még szatelitcsapatként működtetett olasz istállóját karolta fel idén. A megcsappant támogatás miatt kérdés volt, Melandri és a csapattársának megtett Chaz Davies milyen esélyekkel vág neki az új szezonnak. Nos, az istálló megnyugodhat az ausztrál eredmények láttán, Melandri a második versenyen sérült vállal, nagy csatában csípte el az utolsó dobogós helyet Fabriziotól, miután az első futamon Davies negyedikként célba érkezésével bizonyította, gyorsan le tudott szokni az Apriliáról.
A BMW helyett is aggódhat a Kawasaki. A tavalyi káprázatos tempójával a középmezőny végéből kitört japán istálló Ausztráliában visszalépett egyet 2012-höz képest. Tom Sykes és Loris Baz képviselik idén is a zöld-feketéket, de az állandóság keveset ért: a csapat zászlóvivője, Sykes mindkét futamon az ötödik lett, de a helyezésén túlmutat az a tény, hogy esélye sem volt tartani az iramot a közvetlen élmezőnnyel.
A Ducati a Team Alstare-től és Carlos Checától várja a sikereket 2013-ban. A mezőny egyetlen világbajnoka megállíthatatlan volt szombaton, majd vasárnap egy elrontott rajt végérvényesen eltaszította a spanyolt az első helytől: a 13. körben Checa megtorpedózta Melandri BMW-jét, aminek eszméletvesztés és két kórházi nap lett a vége. Ayrton Badovini, a gárda fiatal üdvöskéje már a pénteki edzésnapon búcsúzott, mikor egy nagy bukás megpecsételte indulását. Checa hiányzásával kétségkívül más képet fest a világbajnoki tabella, Aragóniában viszont remélhetőleg lehull a lepel az Alstare Ducati teljes versenynapon nyújtott teljesítményéről is.
A PATA Honda bőrbe bújt Ten Kate Racing szorosabbra fűzte együttműködését a Hondával, de ez Phillip Islanden nem látszott: Jonathan Rea és a BMW-től érkezett Leon Haslam a középmezőnyt tudta csak feltölteni, hétvégi legjobb eredményük egy hetedik hely volt, melyet Haslam írt fel a neve mellé. Rea tavaly kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára, az elmúlt hétvégén látottak viszont vajmi kevés győzelmi reményekkel kecsegtetik a jobb sorsra érdemes britet.
Az igazi töltelékszerep továbbra is a Suzukit illeti. Leon Camier és Jules Cluzel pozíciója megrengethetetlen a középmezőnyben és a motor elég erős ahhoz, hogy a pontokat mindkét versenyző szorgalmasan gyűjtögethesse.
Az ausztrál hétvégén magyar sikerekről álmodoztunk a betétsorozat Supersport Világbajnokságon, de honfitársainknak csak keserűség jutott. Talmácsi Gábor és Németh Balázs nem tudott elindulni a versenyen, az edzésnapon mindketten komoly bukást szenvedtek. Talma eszméletét is vesztette, folyadék keletkezett a koponyájában, ezért pár napot egy melbourne-i kórházban töltött, Balázst kulcscsonttöréssel műtik majd. Tóth Imre 28. helyről várta a piros lámpák kialvását és huszonkettedikként látta meg a kockás zászlót. A magyar egység tehát pont nélkül tért haza.
Két versenyen mindössze két márka versenyzői tudtak dobogóra állni: az Aprilia öt helye mellett a BMW egyhez jutott. Az olasz gyár dominanciája akár ijesztő is lehetett volna, ha nem lett volna mindkét verseny a szokásos izgalmakkal fűszerezve. A következő forduló Aragóniában lesz, az addig ránk váró másfél hónap elég lehet a Phillip Island-i veszteseknek, hogy új fejlesztésekkel, újult erővel támadjanak. Európában a Superbike Vb megnyomja az újraindítás gombot és ki tudja, ha a lapokat újraosztják, kinél lesz a joker.