Mindössze az első évét taposta a Forma-1 ösvényén a Red Bull, mikor nagy meglepetésre felvásárolta a sereghajtó Minardit. Kisebb értetlenkedés fogadta a döntést, sokan kérdezték, miért akar egy fiókcsapatot, mikor épphogy megépítette az alapot a korábbi Jaguar istálló romjain. Az energiaitalosok ambíciói már ekkor is egyértelműek voltak, a Toro Rossóra átkeresztelt és 2005 végén a BAR, a Sauber és a Jordan csapatokkal együtt a múltnak átadott Minardi egy világos szerepet kapott: a Red Bull juniorprogramjának keretében versenyző fiatalok nevelése, felkészítése a Red Bull Racing egyik ülésére. Lám, a még mindig Faenzában működő istálló már a nyolcadik évének feszül neki Melbourne-ben és mintha ez idő alatt a 2006-ban kinyilvánított ars poetica válságba került volna.
Hányan is jutottak el az időközben topcsapattá váló RBR-hez? A névsor nem hosszú, mert ez csupán Sebastian Vettelnek sikerült. A fiókcsapat léte már az első évben is több kérdést vetett fel: mivelhogy a Red Bull Racing garázsaiban is csak két autó áll, milyen gyakran fog más versenyző beülni az egyikbe? Ha gyakran lesz pilótaváltás, mennyiben fogja ez hátrányosan érinteni a Red Bullt? Mennyi időt kapjon egy-egy versenyző a Toro Rossónál és a Red Bullnál? Mi történik, ha a Red Bull megtalálja a tökéletes párost?
2012-ben a Red Bull Racing zsinórban harmadik egyéni és konstruktőri világbajnoki címét ünnepelhette. Sebastian Vettel tagadhatatlanul a Red Bull első emberévé vált és marad is egy ideig. Mark Webber jövője mindig bizonytalan, de ha megfelel a másodhegedűs szerepnek, csak a visszavonulása szabadíthat fel egy ülést az STR egyik fiatalja számára. Jelen állás szerint tehát Daniel Ricciardo, vagy Jean-Eric Vergne maximum egy másodpilóta szerződésében reménykedhet, ha egyáltalán valaha eléjük kerül egy ilyen irat.
Merthogy a Red Bull Forma-1-es projektjének mindenható ura, Helmut Marko azért eresztette szélnek 2012 elején Sebastien Buemit és Jaime Alguersuarit, mert állítása szerint a Toro Rossóban mindenkinek legfeljebb három év juthat. Bár Alguersuarinak nem egész három szezon adatott meg, ő ezzel együtt veterán STR-esnek számít Buemival: Scott Speed és Sebastien Bourdais másfél, Vitantonio Liuzzi két évig tudhatta otthonának a fiókcsapatot. A spanyol és a svájci életét saját csapatának vezetése nehezítette meg, akik folyamatosan nyomás alatt tartották őket, maradási lehetőséget csak egyikőjüknek, a jobbiknak ígérve. Buemi és Alguersuari egyetlen szezonjára sem kapott versenyképes autót, két 7. helynél többre nem volt képes egyik gép sem. Gyenge autóban nehéz bizonyítani és az anyacsapat viaskodó, de kezelhető párosának helye fix maradt, így a kapuk bezárultak a két tehetség előtt.
Bár már bizonyítottak az alsóbb versenysorozatokban, hasonló jövő vár a csapatnál a második évét kezdő Ricciardóra és Vergne-re is, ha a Red Bullnál nem történik változás, vagy ha a Toro Rosso nem dobbant egy nagyot, mint tette 2008-ban. A csapatfőnök, Franz Tost szerint a gárda idén harcban lehet a konstruktőri 6. helyért. Merész szavak, mivel legutóbb épp 2008-ban - mikor Vettel nyert Monzában - végeztek ebben a pozícióban.
A Red Bullnál évről évre változatlan pilótafelállás ellehetetlenítette a Toro Rosso szemléletének gyakorlati átültetését. A csapatnak új létcélra lenne szüksége, mert a jelenlegivel épp az ellenkezőjét érik el annak, amiért létrejöttek. Így fiatal tehetségeknek mutatják meg a Forma-1-et, mielőtt a feneketlen süllyesztőbe küldik őket, álmokat összetörve.