Cristiano da Matta - ChampCar, Road America, 2006
Cristiano da Matta CART bajnokként érkezett a Forma-1-be 2003-ban, de eredménytelenül távozott egy évvel később. Zanardihoz hasonlóan ő is visszavágyott dicső napjai helyszínére, az Egyesült Államokba, ahol a csődtől épp akkoriban megmentett ChampCarban próbálta maga mögött hagyni F1-es kudarcát. 2006 augusztusában egy szokásos tesztre érkezett meg a mezőny a rajongók által kedvelt Road Americára, de a pilóták nem is sejtették, hogy az állatvilág is birtokba vette az aszfaltcsíkot. da Matta elé a hatos kanyar előtt kifutott egy szarvas, a brazilnak pedig már nem volt ideje kikerülni az állatot: az ütközés azonnal kiütötte a versenyzőt, akit kritikus állapotban szállítottak a legközelebbi kórházba. Vérömlenyt távolítottak el az agyából és mesterséges kómában tartották napokig. Lassú, de fokozatos javulásnak indult az állapota, a baleset után négy héttel már lábra tudott állni. Szeptember végén hagyta el a kórházat, majd másfél év felépülés következett, minek után da Matta eldöntötte, újra autóba ül. 2008-ban egy Daytona prototípust tesztelt, és bár gyors volt és lelkesen szállt ki, a Laguna Secára kapott versenyzési lehetőségét egy visszafogott teljesítménnyel használta ki. Keveset versenyzett ezután, legutóbb az Amerikai Le Mans Szériában láttuk 2011-ben. Hivatalos honlapja nem közöl adatot 2012-es évéről, gyaníthatóan szépen csendben háttérbe vonult.
Felipe Massa - Forma-1, Hungaroring, 2009
A Magyar Nagydíj időmérő edzéseinek egyre szélesedő palettája szűkölködik a hátborzongató pillanatokban, de a 2009-es szombati nap nemcsak a magyar Forma-1 rajongók, hanem a világ minden táján élők számára kitörölhetetlen nyomot hagyott. Az utóbbi években elszoktunk tőle, hogy egy baleset után a versenyző életéért aggódnunk kell, de azon a napon felsejlett a Forma-1 régen látott arca, mely mögött oly sok versenyző szelleme kísért. Felipe Massa Ferrarija az időmérő második szakaszának végén gumifalba csapódott a négyes kanyarban. Akkor még aligha tűnt vészesnek az eset, de az ismétlést látva nem stimmelt valami: a kanyarhoz érve a brazil mintha egyszerűen kiengedte volna az irányítást a kezéből, és nem fordult balra, a helyes irányba, hanem egyenesen a gumifal felé hagyta zúgni autóját. Többszöri visszajátszást követően már a kevésbé éles szeműek is észrevettek egy hirtelen a semmiből felbukkanó sötét tárgyat, amely Felipe sisakjával való találkozás után tűnt el a kamera képéből. Ekkor lehetett sejteni, hogy nagy a baj: a Magyar Nagydíj előtt mindössze egy héttel, a brands hatch-i Forma-2-es futamon Henry Surtees lelte halálát, mikor egy elszabadul kerék fejen találta. A nyíltkerekes versenyzésben a pilóta legvédtelenebb testrésze a feje, dacára az ultramodern védelemnek. Szinte lehetetlen, de Massa Rubens Barrichello autójáról egy, percekkel azelőtt levált 800 gramm tömegű rugóval találkozott. Nyomasztó hangulatban folytatódott az időmérő edzés, miközben a szerencsétlenül járt brazilt koponyatöréssel vitték kórházba és bár életveszélyben volt, két napi mesterséges kóma után stabilizálni tudták az állapotát. Több műtét után, egy héttel később hagyta el a kórházat, de abban az évben már nem versenyzett. Sérülése ma már nem is látható, de mint kiderült, lelkében nagyobb sebet ütött az ominózus rugó: két és fél év alulteljesítés után Massa csupán 2012 közepén talált magára, de ez új szerződést hozott a konyhára.
Robert Kubica - Rali, Andora, 2011
Hallatlan, hogy egy Forma-1-es versenyző ralibalesetben sérüljön meg. A pilóták szerződései igen szigorúak a szabadidős tevékenységüket illetően, épp a nemkívánatos balesetek elkerülése végett. Emlékszünk még Juan Pablo Montoya állítólagos teniszbalesetére 2005-ben? Robert Kubica viszont nem azok közé a versenyzők közé tartozik, aki tűri, hogy megszabják, mit tehet és mit nem. 2011-ben, az első Forma-1-es téli teszt után a lengyel fenegyerek Olaszországba utazott, hogy szenvedélyének, a ralizásnak hódoljon. A kaland, mint tudjuk kis híján tragikus véget ért: az első szakaszon Kubica lecsúszott az útról és nekiment a szalagkorlátnak, amely gyakorlatilag felnyársalta az autót. A navigátor karcolás nélkül szállt ki, de a lengyel nem volt ilyen szerencsés. A szalagkorlát részlegesen levágta a jobb alkarját, többszörös töréseket szenvedett a könyökén, vállán és lábán. Több mint egy óráig tartott, mire a mentők kiszedték őt az autóból és kórházba szállították, ahol egy hét órás műtéten próbálták megmenteni a jobb karját. Kubicára a többi sérülése miatt további műtétek vártak, de a legnagyobb kérdés az volt, képes lesz-e újra mozgatni a karját, melynek súlyos sérülése a jövőjét sodorta veszélybe. A sokáig nem nyilatkozó versenyzőről ellentétes hírek jelentek meg a balesete óta, de annyi biztos, a sérült karját mozgatni tudja, Forma-1-es autó vezetéséhez viszont még nem eléggé. Kérdéses, hogy egyáltalán valaha is képes lesz-e újra nyíltkerekes autót vezetni, mindenesetre F1-es karrierje valószínűleg befejeződött. Ha ott nem is, a túraautózásban viszontláthatjuk a lengyelt, mivel a napokban tesztelte a Mercedes DTM autóját, melyet elmondása szerint nagyon élvezett. Hogy leszerződik-e valamelyik túraautó-bajnokságba, arra mérget ne vegyünk, de jó eséllyel még így sem kell őt nélkülöznünk: 2012 szeptemberében egy kisebb olaszországi ralit megnyert, és szinte biztosra vehető, hogy az Európa-bajnokságon részt vesz 2013-ban.