MotoGP 10. forduló - Indianapolisi Nagydíj, Indianapolis, Egyesült Államok
Négy hét szünet után egy három hetes rohammal folytatódik a Gyorsasági motoros-világbajnokság, melynek első állomása az évad utolsó amerikai helyszíne, az Indianapolis Motor Speedway. A világbajnoki címért küzdő pilóták mind egyetértenek abban, hogy a vb végkimenetele szempontjából kulcsfontosságú lesz az előttünk álló három versenyhétvége. Marc Marquez nem jött zavarba a számára ismeretlen Laguna Seca pályától, és győzelem, valamint 16 pont előny tudatában vonulhatott a nyári szünetre. Kihívói, Dani Pedosa és Jorge Lorenzo rendkívül nehéz nyarat tudhatnak maguk mögött, mivel mindketten kulcscsonttöréssel küszködtek az elmúlt versenyeken. Míg Pedrosa száz százalékig késznek érzi magát az indianapolisi hétvégére, Lorenzót az asseni és sachsenringi sérülése a legendás pályán is kísérteni fogja. A címvédő nehéz napokra számít, és fő célja, hogy minél kevesebb pontot veszítsen riválisaival szemben. A hétvége visszatérője a váll- és izomsérülések miatt négy hónapot kihagyni kényszerülő Ben Spies, akinek célja, hogy lépésről lépésre építse fel a szezonja hátralévő részét. Nem Indianapolis a legkedvezőbb pálya a regenerálódásra, a MotoGP-ben 2008-ban debütált helyszín köztudottan a naptár egyik legveszélyesebb aszfaltcsíkjai közé tartozik.
A verseny időpontja (magyar idő szerint): vasárnap 20:00 (előtte Moto3 17:00 és Moto2 18:20)
Időjárás: 30°C, zivatar valószínű (20% eséllyel)
Német Túraautó-bajnokság 7. forduló - Nürburgring, Németország
Két héttel ezelőtt Moszkvában Mike Rockenfeller rajt-cél győzelmével az idény első duplázójává, és a bajnoki cím első számú esélyesévé vált. Bruno Spenglerrel szemben 27 pont fórral érkezik meg a német a Nürburgringre, mely után már csak három verseny marad hátra a bajnokság 2013-as évéből. „Rocky” DTM karrierje során lassan tört egyre feljebb, és akár már az októberi záró forduló előtt elérheti a csúcsot. A német, állítása szerint egyelőre nem foglalkozik a címszerzéssel, és való igaz, hogy ellenfelei szerencsétlen moszkvai szereplésére érdemes egyszeri esetként tekinteni. A DTM által használt nürburgringi vonalvezetés a GP pálya által kínált nehézségek nagy részét kiiktatja, de az Eifel-hegység szeszélyes időjárása okozhat elég fejfájást a mezőny 22 versenyzőjének.
A verseny időpontja: vasárnap 13:30
Időjárás: 19°C, eső (30% eséllyel)
Auto GP 6. forduló - Nürburgring, Németország
Ezúttal a DTM betétfutamaként kerül megrendezésre az AutoGP hétvégéje, de a WTCC szárnyai alá visszavágyó széria nürburgringi versenyei sem múlnak el magyar résztvevő nélkül. Kiss Pál Tamás a csapatok pontversenyében harmadik helyen álló Ibiza Racing Team egyik autójának volánja mögé pattan. Csapattársa a bajnokságot Kimiya Satóval holtversenyben vezető Sergio Campana lesz, aki egyike volt azoknak a szerencséseknek, akik Mugellóban győzelmet örököltek. Tamás a legutóbbi versenyeken lemaradt a dobogóról, remélhetőleg új csapatával még jobb beállításokat tud találni.
A versenyek időpontjai: szombat 16:25 és vasárnap 8:55
Időjárás: szombaton 22°C, helyenként felhős, vasárnap 16°C, eső (30% eséllyel)
FIA GT 4. forduló - Slovakia Ring, Szlovákia
Az FIA GT sorozat idei negyedik fordulójához érkezett, melyet a felvidéki, gyors kanyarokkal tűzdelt Slovakia Ringen rendeznek. Laurens Vanthoor és Stephane Ortelli a három héttel ezelőtti Spái 24 óráson nem értek célba, de a „boppolás“ miatt legyengített Audival nem volt reális esélyük felvenni a versenyt a Marc VDS BMW-kkel. A páros a hétvégén visszatérhet a győztesek útjára, persze a WRT Audis csapattársak, a Gravity Charouz és a Sebastien Loeb Racing kettősei szintén elsőként szeretnék meglátni a kockás zászlót. A Charouz Mercedes Buhk/Day duója ellenállhatatlan versenyzéssel nyerte meg a legutóbbi, zandvoorti főversenyt, és 17 pontra csökkentette hátrányát a bajnokságban. A Stippler/Sandström páros Audija Nogaróban elsőként szelte át a célvonalat, és a belga és holland versenyhétvégén is harmadikként végzett. Hátrányuk 10 pont Ortelliékkel szemben, így a nyíltsisakos küzdelem garantált a szlovák pályán is. Sebastien Loebnek Zandvoortban sem kedvezett a szerencse, és már matematikai esélye sincs a bajnoki címre, a jövőre a WTCC-ben debütáló kilencszeres ralivilágbajnok versenyzőtársával, Alvaro Parentével örömautózásnak néz elébe a hátralévő három versenyhétvégén. Szlovákia után Navarrában és Bakuban rendeznek FIA GT futamokat.
A versenyek időpontjai: vasárnap 10:15 és 14:15
Időjárás: 28°C, majd 32°C, derült
Super GT 5. forduló - Suzuka, Japán
A káprázatos autókat felsorakoztató japán Super GT sorozat elérkezett idei fénypontjához, az 1000 km-es suzukai versenyhez. A temérdek helyi versenyző mellett ismert nevek is feltűnnek a futam nevezési listáján, legtöbbjük állandó tagja a Super GT mezőnyének. A Nissan gyári enduranszversenyzője, Lucas Ordoñez és a WTCC-ben 2005 és 2009 között autózó Jörg Müller olyan versenyzők mellé csatlakozik Suzukában, mint a Forma-1-et megjárt Ralph Firman, a nemzetközi GT versenyekben fürdő Frédéric Makowiecki, a makaói WTCC hétvége állandó visszatérője, André Couto, a 2011-es GT világbajnok Michael Krumm, a Force India Forma-1-es csapatának tesztversenyzője, James Rossiter, a 2011-ben a GP3-ból a biztató eredmények dacára hirtelen kiszálló Andrea Caldarelli, az Európában kevesebb sikert elért Björn Wirdheim és Fairuz Fauzy. A japánok között is találunk itthon ismert versenyzőket, ilyen például a WEC Toyota csapatának tagja, Kazuki Nakajima, vagy a Forma-1-ben 2006-ban hírhedtté vált Yuji Ide. Túl sok név egyszerre? Nos, 1000 km és hat óra alatt feldolgozható.
A verseny időpontja (magyar idő szerint): vasárnap 5:15
Időjárás: 27°C, felhős
Képek: crash.net, Michael Behrndt, Auto GT
Időjárási adatok: wunderground.com