A hétvégén lezajlott Magyarország legnagyobb motorsport eseménye, a 28. Forma-1-es Magyar Nagydíj. A technikás Hungaroring egy élvezetes, taktikus versenynek adott otthont, amely az idei világbajnokság egyik kulcspillanatát is a szemünk elé vetítette. Azt a pillanatot, mikor Lewis Hamilton negyedik mogyoródi győzelmét aratja, nemcsak a magyar pálya specialistájává válva, hanem bejelentkezve a világbajnokságért folyó küzdelembe.
A hét elején még arról cikkeztek a szakértők, hogy az akár rekord meleget hozó vasárnap a Mercedes idei legnagyobb betlijét hozhatja. A német gyári csapat nem vehetett részt a silverstone-i teszten, és nem próbálhatta ki a Pirelli módosított abroncsait, ráadásul a hőség az utóbbi években sosem játszott a kezére. A Red Bull, a Ferrari és a Lotus szárnyalása borítékolható volt, és pénteken úgy tűnt, Sebastian Vettel egy újabb győzelmi skalppal gazdagodhat. Vasárnap délután viszont a Hungaroringen nem a címvédő tiszteletére csendült fel a német himnusz. Hamilton szombati pole pozíciója nemcsak a paddockot, hanem magát a 2008-as világbajnokot is meglepte. A brit ennek ellenére nem számított még dobogóra sem, de a versenynap újabb meglepetést hozott a számára. Jó kérdés, hogy a Mercedes altatott-e egész hétvégén? Valójában végig a győzelmet tűzték ki célul? A választ valószínűleg sosem tudjuk meg, de Hamilton vasárnap bemutatott dominanciájára aligha számított a brackley-i bázisú istálló.
A Mercedes idén először Monacóban győzött. Az utcai pálya kivételes volta miatt sokan a hercegségbeli hétvégét tudták be előre a németek idei legjobbjának. Kanadában, a híresen gumigyilkos pályán viszont Hamilton harmadik lett, ezt követte a silverstone-i Rosberg győzelem, majd egy gyengécske hazai nagydíj után a magyar diadal. A Mercedes a legutóbbi öt futamból hármat megnyert, és Hamilton a teljesen reménytelen helyzetből máris 10 ponttal Kimi Räikkönen mögött találta magát a pontversenyben. A brit hátránya 48 pont Vettellel szemben, de tavaly ilyenkor Alonso közel ekkora előnyt tudott eltapsolni a szezon hátralévő részében. Ha az 50 Celsius fokkal kacérkodó hungaroringi aszfalt nem tudta felperzselni a Mercedes gumijait, akkor melyik pálya bizonyul majd bevehetetlennek a németek számára? Ironikus, hogy épp akkor fújja a paddock szele a Ross Brawn leváltása körüli hangokat a legerősebben, mikor a 2010-ben visszatérő gyári csapat olybá' tűnik, megoldotta az őt évek óta gyötrő gumikezelési problémáit.
A Mercedes szárnyalása jó hír Sebastian Vettel számára is. Hamilton csatlakozik az őt elkapni kívánók táborába, és a Lotus-Ferrari-Mercedes kakaskodásnak épp az ő könnyed világbajnoki győzelme lehet az eredménye. Feltéve, ha ez a trió végig a címért folytatott hadjáratban tud maradni. A Ferrari ugyanis egyre távolabb kerül az ellenfelektől, melyet ők sem próbálnak finom nyilatkozatokkal elkendőzni. Alonso csalódottságának adott hangot, hogy a Nürburgringen vissza kellett térniük néhány korábbi fejlesztéshez, a spanyolnak a Ringen pedig már egy ötödik hellyel is elégedettnek kellett lennie. Alonso türelme egyre fogy, és a nyári szünet legfelkapottabb hírét szolgáltatta a Red Bull, mikor megerősítette, hogy a kétszeres világbajnok menedzsmentje náluk járt...
Romain Grosjean lehetett volna a nap embere. A francia élete formájában autózott a Magyar Nagydíjon, és az utóbbi évek (vagy évtizedek?) legcsodálatosabb előzését mutatta be, mikor körbeautózta Felipe Massát a 4-es kanyarban. Minden ésszerű számítás azt mutatta, hogy a 4-es kanyar külső ívén lehetetlen előzni. Grosjean ezt nem tudta, így megcsinálta. A Lotus Ausztrália óta először gazdagodhatott volna győzelemmel, ha a franciát nem büntetik meg. Az év előzését bemutatva ugyanis négy kerékkel elhagyta a pályát, és bár más lehetősége nem volt, hogy elkerüljön egy ütközést, a versenybírók előnyszerzés okán megfosztották Grosjeant a diadal mámorától. A Lotus bal oldali kerekei centiméterekkel voltak a fehér vonalon túl, de a szabálykönyvek nem ismernek kivételt. Ahogy a bírók sem, akiknek a munkáját az ugyancsak hajmeresztő manővereiről ismert Allan McNish segítette. Szomorú, hogy a merev, bürokratikus hozzáállás tönkretette egy olyan pilóta futamát, aki közelebb állt élete első győzelméhez, mint valaha.
Véget ért a 28. Forma-1-es Magyar Nagydíj. A Mercedes bejelentkezett a világbajnoki csatába, a Ferrari kiszállni látszik. Mindezek azonban változhatnak a nyári szünet után, de egy valami bizonyosságot nyert: a száguldó cirkusz karavánjának egyik állomása 2021-ig a Hungaroring lesz.