Hetek óta tartó találgatássorozat végére tett pontot ma a Ferrari. Kimi Räikkönen jövőre visszatér ahhoz a csapathoz, mellyel első és eddig egyetlen világbajnoki címét szerezte. A finn két évre írt alá az Ágaskodó Paripához, amely vele és Fernando Alonsóval 2014-től az utóbbi évek legütőképesebb pilótafelállásával büszkélkedhet. A Räikkönen-Alonso páros álomszerűnek tűnik, de ha a Ferrari nem vigyáz, könnyen rémálom válhat belőle.
Fernando Alonso nem kedveli az erős csapattársakat. Amióta a Forma-1-ben versenyez, a spanyolnak csupán egy szezonban okozott komoly fejfájást a szomszédos garázsban ülő társa, és ebben az évben csapata kezéből egy biztosnak tűnő bajnoki cím csúszott ki. 2007-ben az újonc Lewis Hamilton kellemetlen tapasztalatokkal gazdagította Alonsót, aki nem tűrte, hogy a McLaren nem hajlandó őt első számú versenyzőnek kikiáltani. Amióta a Ferrarinál versenyez, a kétszeres világbajnok első számú versenyző státusza megingathatatlan. Egyesek szerint a Ferrari „büntetésből“ igazolta le Räikkönent, hogy megregulázza az őt egyre gyakrabban kritizáló spanyolt. Nehéz elképzelni, hogy ilyen indokok húzódnak meg a háttérben, főleg, mivel a Ferrari a főkolompos Alonso világbajnoki címek nélkül végződött szezonjaiban.
Ki hitte volna három és fél évvel ezelőtt, hogy 2013-ban, Fernando Alonso negyedik Ferrarinál töltött évében a spanyol legutolsó emléke egy világbajnoki trófeáról változatlanul 2006-ra lesz datálható? Bár monzai kirohanásával a határokat feszegette, csalódottsága érthető. Az elmúlt három évben két vb-címet bukott el, így Alonso, türelmetlenségéért aligha hibáztatható. Büntetni akart a Ferrari? Ha igen, érthetetlen, miért akarnak elbánni azzal a versenyzővel, akinek nagyon sokat köszönhetnek.
Räikkönennek legutóbb 2005-ben volt igazán karakteres csapattársa, de Juan Pablo Montoya rövid McLarenes pályafutása alatt nem igazán zavarta a finn köreit. A helyzet ezúttal más, hisz most Kimi csatlakozik egy olyan csapathoz, melynek már bebetonozott versenyzői hierarchiája van. Alonso pár nappal ezelőtt nyíltan kimondta, nem örülne a finn érkezésének, de tiszteletben fogja tartani a csapat döntését. Stefano Domenicali csapatfőnök leszögezte, Alonso első számú versenyző marad, de rászólnak majd Räikkönenre, ha a spanyol előtt fog autózni?
Nagy talány tehát, hogy milyen lesz a két világbajnok viszonya. Lehetséges, hogy Alonso rövid úton elmenekül a Ferraritól, ha Räikkönentől vereséget szenved? Persze ez esetben felmerül a kérdés, melyik csapathoz, hisz ez élen állók ülései még egy ideig foglaltak lesznek.
Mily magasra juthatott volna és mégis milyen mélyre zuhant Felipe Massa! 8, Ferrarinál töltött esztendő után a brazil nem kap több lehetőséget, és ezzel könnyen véget érhet Forma-1-es pályafutása. Massa egy nappal a távozásának bejelentése után már a DTM felé kacsintgat, így Augusto Farfus után újabb brazil versenyző csatlakozhat a Német Túraautó-bajnoksághoz.
Képek: CNN, Marc Cannella, Clive Mason/GettyImages