Nem várt bejelentés sokkolta a Forma-1 világát hétfőn: újabb tehetséges, jobb sorsra érdemes pilóta kényszerül elhagyni a királykategóriát, hogy csapata egy fizetős versenyző alkalmazásával megoldja anyagi problémáit. Az eset nem újkeletű, de mégis fájdalmas, mert Glockkal egy újabb megkérdőjelezhetetlenül tehetséges versenyző tűnik el a száguldó cirkusz porondjáról.
Karrierje csúcsán dobogóra is állt a Toyotával, amely 2009-es kivonulásával sodorta vakvágányra a német jövőjét. Glocknak így jobb lehetőség híján az akkor alakuló, de már egy tulajdonosváltáson átesett Virgin Racing maradt, de az akkor Richard Branson milliárdjaiból élő csapatról hamar kiderült, hogy nagy perspektívát nem tudnak nyújtani a versenyzőiknek. A Virgin megszabadult a gárdától, melyet tavaly az orosz sportautó gyártó, a Marussia vett át, de olybá tűnik, hogy az orosz pénzcsapok (is) berozsdásodtak. Az eredménytelenségből szinte egyenesen következik a pénztelenség, hisz a végletekig elüzletiesedett Forma-1-ben minden befektetőcsoport azonnali sikert és ebből következően profitot vár, amely gyakorlatilag lehetetlen feladat az autósportban egy fiatal csapat számára. Eredmények híján pedig általában a gyors távozást választják a tulajdonosok. Nem csoda, hogy a HRT is csődbe jutott, stabil anyagi hátteret biztosító, hosszú távra elkötelezett tulajdonossal lassan, de elindulhattak volna a fejlődés útján. Talán túlságosan leegyszerűsítettnek tűnik ez a levezetés, de a Force India kíváló ellenpéldája lehet az agonizáló kiscsapatoknak: az egykori Jordan istálló 2005 és 2007 között három névváltáson ment keresztül, míg 2008-ban indiai kézbe került és bár az első évben egy fia pontot sem szereztek, Vijay Mallya türelmének hála a csapat ma már folyamatosan az erős pontszerző helyeket ostromolja. Az már más probléma, hogy az indiai tulajdonos anyagi gondjai a Force Indiát is veszélybe sodorták...
Glocknak tehát mennie kell, mert a Marussiának pénzre van szüksége, Timo viszont híján van a tőkeerős szponzoroknak. Ki érkezhet a helyére? Az eddig GP2-ben vitézkedő Luiz Razia és az eddig eredményei alapján indokolatlanul támogatott Bruno Senna a két legnagyobb esélyes, vélhetően az nyer, aki több pénzt tud vinni. Őszintén remélem, hogy Razia kap szerződést, mert a tavalyi GP2-es szereplése alapján ő tényleg ígéretesnek versenyzőnek tűnik.
Nemcsak a Marussiánál került a pénz a prioritáslista élére: a Caterhamnél ősszel bődületes magabiztossággal magát már a 2013-as rajtrácson látó tesztpilóta Giedo van der Garde biztos igazolásnak tűnt, de a maláj istálló meglepetésre nem erősítette meg a holland érkezését és állítólag már maga van der Garde sem túl optimista. Jelölt itt is van bőven, köztük a Marussiánál is kilincselő Senna, de Vitalij Petrov helyzete sem reménytelen, igaz, amióta kihátráltak mögüle a támogatói, azóta az ő rúdja kifelé áll. Heikki Kovalainen biztos távozó, mert szponzorai gyakorlatilag nincsenek és viszonya is megromlott a csapattal 2012-ben. A Caterham kategorikusan cáfolta, hogy fizetős versenyzőre vadászna, de ne lepődjünk meg, ha Max Chilton csapattársa véletlenül egy nagy támogatót is hozna a csapatnak.
Heidfeld, Barrichello, Glock és vélhetően Kovalainen. Ők csak a legutóbbi távozók, akik rosszkor rossz helyre kerültek és ott nem volt számukra jövő. Helyükre mindig eurómilliókkal megpakolt bőrönddel érkezett pilóták ültek. A fizetős versenyzők kora köszöntött ránk és amíg a gazdasági helyzet nem javul drasztikusan, valószínűtlen, hogy a tehetség elég lesz a Forma-1-ben maradáshoz.