Bár a túraautó bajnokságok közül az egyik legtekintélyesebb, szezonról szezonra utolsóként rajtol a Német Túraautó-bajnokság. A nyitány helyszíne, Hockenheim nemcsak véget vet az ultrahosszú holtszezonnak, hanem lerántja a leplet néhány újdonság hatékonyságáról is.
Kimondva, kimondatlanul is a Forma-1-ből átvett, ott nagy vitákat kiváltó légellenállás-csökkentő rendszer hatását várja lélegzetvisszafojtva a paddock. A DRS a nyíltkerekes versenyzés után a túraautózásban is megjelenik, és ha a rendszer beváltja a hozzá fűzött reményeket, véget érnek a vonatozással töltött futamok. A DTM éve óta a sziluett autók rákfenéjével, vagyis az apró teljesítménykülönbség okozta alacsony előzésszámmal vívódik. A mozgatható hátsó szárny bevezetése mellett a hivatalos gumiszállító, a Hankook egy opciós gumikeveréket is játékba hoz, amely szintén a rajt után megfagyott sorrendet próbálja megolvasztani. A DRS-rendszerrel kapcsolatban egyelőre bizonytalan hangú nyilatkozatok születtek, a Mercedestől idén az Audihoz igazolt Jamie Green például attól tart, rossz irányt vett a rendszer kidolgozása, amely a Forma-1-ben látottól eltér majd. A nyitott szárny minden körben egy alkalommal kerülhet aktiválásra, a versenyzők belátása szerinti pályaszakaszon. DRS zónát tehát nem jelölnek ki és a "hatótávolság" is nagyobb lesz. Két másodperces deficit elegendő lesz a rendszer működtetéséhez. Green épp a versenyautók erejének egalitásában látja a buktatót: a brit szerint a körülbelüli három tizedmásodperces gyorsulás, melyet a DRS ad az üldöző versenyzőnek sokkal több, mint amennyit ideális esetben az autók egymáson hozni tudnak. Persze a rendszernek épp ez a lényege, de az Audis szerint az F1-ben látottnál kevésbé lesz eredményes a működése a nehezebb autók és a kisebb leszorító erő miatt.
Természetesen nemcsak a hátsó szárnyak nyílására lesz érdemes figyelnünk: néhány pilótaváltozás mellett a márkaösszetétel is módosul: továbbra is az Audi, a Mercedes és a BMW alkotja majd a 22 fős mezőnyt, de a BMW tavalyhoz képest kettővel több, míg a Mercedes kettővel kevesebb gépet állít hadrendbe. Az új arcok közül a legismertebb kétségkívül a Forma-1-es Marussiától kiebrudalt Timo Glock, aki a DTM-ben végre hozzájut a karrierjében eddig nem sokat tapasztalt erős technikához. Daniel Juncadella és Pascal Wehrlein szintén a formaautózás világából ülnek át a Mercedes túraautójába. Véget érnek Marco Wittmann "láblógatós" napjai: a német a BMW tesztpilótájaként tengette napjait 2012-ben, idén a müncheniek főállású versenyzőjeként kapott ülést a kibővített gárdában.
Ami az erősorrendet illeti, a BMW bajnoki címvédését visszafogott nyilatkozatokkal alapozza, tavaly győztes pilótájuk, Bruno Spengler állítása szerint a bajor márka kisebb lemaradást lesz kénytelen elkönyvelni az évad elején. Bárhogy is alakul az idénynyitány, az ellenfelek nem ülhetnek a babérjaikon: a Mercedes kevesebb autóval, Norbert Haug és Jamie Green nélkül komoly feladat előtt áll, az Audinak pedig nem lehet más a célja, mint a tavalyival szöges ellentétben álló évet produkálni, 2012-ben ugyanis a négykarikások nem igazán tudtak a bajnoki trófea közelébe férkőzni.
Komoly változások szelleme kíséri a Német Túraautó-bajnokság 2013-es szezonjának kezdetét. A hockenheimi verseny talán véget vet a vonatozások korszakának, de valószínű, hogy az újdonságok gyerekbetegségei is felszínre kerülnek. Ha mégis jó irányvonalat tud szabni a sorozatnak a menedzsment, a DTM idén végre rászolgálhat óriási népszerűségére.