Egy név, amely kifejezi az észak-amerikai sportautó versenyzés egységét. Kissé szokatlan stílusú, de mindent elmond. A United SportsCar Racing az Amerikai Le Mans Sorozat és a Grand-Am Rolex Széria 2014-ben születő szerelemgyereke. Mit várhatunk az egyesüléstől? Népes mezőnyt és három patinás versenyt, a Daytonai 24 órást, a Sebringi 12 órást és a Petit Le Mans-t egy sorozat szárnyai alatt. Vessünk egy pillantást a jövőre induló bajnokság struktúrájára!
Prototípusok
A 2012-es Le Mans-i 24 óráson bemutatkozott forradalmi fejlesztés, a DeltaWing is helyet kapott a Nap alatt. Idén a Nissan támogatása nélkül Don Panoz versenyeztette autó az ALMS-ben három verseny erejéig a P1-es kategóriában mutatja meg magát. Az innovatív technológiát jövőre sem kell nélkülöznünk. A DeltaWinget a P, azaz prototípus géposztályba sorolták, amely zászlóvivője lesz a USCR-nek. Az osztály garázsait persze nem ez a gép fogja feltölteni, hanem a Grand-Am Daytona Prototípusaiból és az ALMS P2-es betonszaggatóiból összegyúrt új versenyjárművek. Kétségkívül ez jelenti majd a legizzasztóbb feladatot a műszaki csapatnak, mivel a DP és P2 kocsik közti tempókülönbség körülbelül 7 másodpercre rúg.
Változatlan formában kerül át az ALMS-ből a repertoárba a PC, vagyis a Prototípus Challenge kategória. A kasztnikat továbbra is az Oreca biztosítja, az erőforrások pedig a Chevrolet műhelyében kelnek életre.
Búcsúznak viszont a P1-es masinák, melyek az utóbbi években egyre soványabb létszámban tűntek fel az Egyesült Államok versenypályáin.
Grand Tourerek
Három géposztályt birtokolnak majd a GT autók. A GT Le Mans (GTLM) legjobb pozícióiért az ALMS-ben látott, továbbra is az ACO előírásai szerint felkészített sportkocsik küzdhetnek. GT Daytona (GTD) osztályzást kaptak az ALMS GT Challenge-ében futó 911-es Porschék és a Grand-Am GT járművei. Nem feledkezett meg a menedzsment az idén a Grand-Amben debütált GX kategóriáról sem. A dízeles "GT prototípusok" az új sorozat ötödik típusaként gurulnak majd pályára.
Új fejezetet nyit a USCR az észak-amerikai sportautózás történetében. A gazdasági válság által megtépázott autóipar vezetői szorosra húzták a nadrágszíjat, szellőssé téve az ALMS és a Grand-Am rajtrácsát. A két sorozat egyesítése válasz az utóbbi évek nyújtotta kihívásokra, bár két teljesen különböző versenysorozatot egy égisz alá vonni önmagában is óriási vállalkozás. A széria sikerét fitogtató kérdések még repkedni fognak a vezetőség felé, de bízzunk benne, hogy megnyugtató választ kapunk jövő januárban Daytonában. Addigra ugyanis elkészül a puding, melynek próbája az evés.