Ígéretesnek hangzott, de óriási lebőgéssel végződött a Lotus szereplése a tengerentúli IndyCar sorozatban. A Forma-1-ben idén egy győzelmet, számtalan dobogót és konstruktőri 3. helyezést bezsákoló márka a Honda 2006 óta tartó motormonopóliumának megszüntetésével került szállítóként az Egyesült Államokba. A hivatalosan Lotus erőforrások valójában a Judd műhelyében készültek, de a brit-maláj cég nevére vette a motorokat. Mint kiderült, ez hiba volt.
A Lotus motorral futó csapatok egy pillanatig sem voltak versenyképesek, az általa hajtott autók - szám szerint öt - rendszeresen a mezőny hátsó fertályában foglaltak helyet. Nem csoda, hogy ezt megelégelve két csapat is felbontotta a szerződést mindössze a harmadik forduló után és az Indianapolis 500-ra a fényévekkel erősebb Hondára, ill. Chevrolet-re váltott. A Lotus egyetlen megmaradt ügyfele, a HVM Racing egész éves megpróbáltatások sorozatának tette ki magát. A gyors oválokon zajló versenyekről, így az Indy 500-ról is kizárták az autóikat, mert veszélyesen lassúak voltak! Így esett, hogy az Indy-s bemutatkozására lelkesen készülő Jean Alesi is hamar parkolópályára került, nem is beszélve a nagyon tehetséges, ennél jobb sorsra érdemes Simona de Silvestroról, aki egész évben derekasan küzdött a sorozatos műszaki hibák ellenére. Az IndyCar vezetősége mindent megtett, hogy megmentse a márkát attól, hogy nevetségessé tegye magát és extra lóerőket engedélyezett az erőforrásainak, kivívva ezzel a Honda és a Chevy rosszallását.
A tavasszal bekövetkezett vezetésváltás megadta a kegyelemdöfést az akkor már nyilvánvalóan félresiklott projektnek. A Lotus szépen lassan megszüntette a pénzek folyósítását a motorok gyártójának, miközben jogi utat kerestek a szerződésükből való kihátrálásra. Az öt évre kötött kontraktus felmondása esetén óriási kártérítést kellett volna fizetniük, így taktikázásba kezdtek: a Honda és a Chevy a Lotus jelenlétével a mezőny maximum 40%-át köteles motorral felszerelni, a Lotus hiányában viszont a rajtrács 60%-át. A HVM-t sakkban tartó márka tehát maradásával, de passzivitásával adott esetben komoly ellentéteket szított volna a sorozat és a gyárak között, mivel a másik két motorgyártónak a szerződésében leírtakon túlmenő kötelezettségeket kellett volna vállalnia. A Lotus célja ezzel az volt, hogy az IndyCarból az eddigi ráfizetéseken túl egyéb terhek nélkül tudjanak kiszállni. A szakítás megtörtént, így a Hondával és a Chevy-vel szembeni elvárások most már nyilvánvalóak.
Ha az ember figyeli az IndyCar körüli híreket, sajnos főként efféléket hall. A Lotus körül kialakult cirkusz, a botrányos körülmények között kirúgott vezérigazgató. Kevés szó esik az izgalmas versenyekről és a bámulatosan szoros, utolsó versenyig tartó bajnoki küzdelmekről. Az 1996-os szakadás óta (röviden: a CART szériából kivált az IndyCar, a CART 2003-tól ChampCar néven futott tovább, majd 2008-ban beolvadt az IndyCarba) az amerikai nyíltkerekes versenyzés királykategóriájának reputációja és nézettsége saját magát, ill. az 1990-es évek akkor töretlennek tűnő népszerűségét keresi. A nem folyamatos, de mindig felszínre törő hatalmi harcok szintén nem a széria pozitív oldalát helyezik előtérbe. Van-e kiút? Nos, véleményen szerint az alagút végén már látszik a fény. Idén végre az USA egyik szülötte, Ryan Hunter-Reay nyerte a bajnokságot, és a gyártók versenyében is amerikai győzelem született a Chevrolet által. Ez jó hír a patriotizmusukról elhíresült amerikaiaknak, akik évek óta az IndyCar-pilótafelhozatal nemzetköziesedése miatt panaszkodnak. A helyszíni és tévés nézettségek mutatói is végre emelkedő tendenciát mutatnak. Bár a vezérigazgató körüli hercehurca szolgáltatja a fő témát mostanság, az új szezon közeledtével ez majd alábbhagy és ha a fiúk jó versenyekkel kényeztetik el a publikumot, nem az igazgatói széket melegítő bürokrata, hanem a versenypályákat megszálló betonszaggatók fogják birtokba venni a sportújságok címlapjait.
