Változatos hétvégét tudhat maga mögött a Túraautó Világbajnokság, amely Oroszországban zárta le szezonjának első felét. Pályaavatás, esős időmérő, lerobbant darus kocsi, piros zászló, lökdösődések, igazi vadkeleti hangulat uralkodott a Moscow Raceway-en, amelynek első performansza felemásra sikeredett.
Új helyszín ide, vagy oda, a kimagaslóan erős technikával versenyző, kimagaslóan jó Yvan Muller nem sok kérdést hagyott számunkra az évad második felének portói kezdete előtt. Az első futamon aratott győzelmével 113 pontra hízott utcahossznyi előnye a világbajnoki tabellán még a legoptimistább szurkolóban is óhatatlanul azt a kérdést fogalmazza meg, hogy vajon melyik versenyhétvégén avatják majd a franciát négyszeres világbajnokká. Yvan Mullert lehet szeretni, nem szeretni, de képtelenség elvitatni a tényt, hogy a túraautózás mai, de talán minden korának legkiemelkedőbb versenyzője. Nem meglepő, hogy az RML Chevy nyolc év gyári támogatás után privát csapatként is a legcsillogóbb trófeákért harcol, de Mulleren kívül nincs más, aki így ki tudná autózni a Cruze-ban rejlő potenciált.
De egyáltalán kit tudnánk a francia riválisának kikiáltani? A tabella második pozíciójában versenyről versenyre új nevek bukkannak fel. Az orosz forduló után Gabriele Tarquini a háromszoros világbajnok követője, de a még csak tanulóévét töltő Honda csapat aligha tűzhet ki magának világbajnoki célokat, amíg a megfelelő versenytempóra nem tudnak rábukkanni minden pályán. Persze új csapattól nem várhatunk csodát, így a NIKA Racing sem fog labdába rúgni, hiába nyert Michel Nykjaer már három futamot (köztük a második moszkvait). A többi Chevrolet-s pilóta csetlik-botlik, az öregecske Seat teljesítménye így is a csodával ér fel, míg a BMW a horrorisztikusan gyenge szezonkezdet után magára talált, de a fejlesztés a bajoroknál is égető szükség. Ki állíthatja hát meg Yvan Mullert?
A BMW három betűjének kombinációja mögött sokkal több tartalom rejlik, mint az, hogy honnan érkeztek és mit csinálnak. A BMW név hallatán a világon mindenütt ugyanazok a gondolatok áramlanak az ember fejében. Megbízható márka, garantált minőség évtizedek óta, ráadásul egy státuszszimbólum. Nem reklámozni óhajtom a bajorokat, csupán rá akartam világítani, mekkora veszteség a WTCC-nek, és a világ többi autós versenysorozatának, hogy a versenypályákon ezen három betű felkutatásához egyre hatalmasabb nagyítóra van szükség. A BMW 2014-től kiszáll a Világbajnokságból a bevezetésre kerülő új szabályrendszer miatt, és tevékenysége lassan szinte kizárólag a német bajnokságra szűkül.
Nem vizsgázott jelesre az orosz főváros aszfaltcsíkja WTCC-s debütálásán. A versenyzők nem zárták szívükbe a ritmustalannak bélyegzett pályát, ráadásul a személyzet képzettsége és felszereltsége is hagyott bőségesen kívánnivalót maga után. Tavaly a Renault Világsorozat versenyein már ízelítőt kaphattunk az orosz pályamunkások helyzetmegoldó képességéből, és a dolgok változatlanul ebben a mederben folytak az elmúlt hétvégén is. Az angolul nem igazán tudó munkások lényegesen több időt igényeltek egy-egy bajba jutott autó eltávolítására, visszatolására, más pályákon dolgozó kollégáikhoz képest. A hétvége legbizarrabb momentuma azonban mégse nekik köszönhető: ki látott már olyat, hogy egy versenyt azért kell megállítani, mert két, baleset miatt a pálya szélén maradt autóhoz érkező darus kocsi lerobban? Az eset több szempontból is kínos: Moszkva először rendezett WTCC fordulót, amely ugye egy világbajnokság. Egy ilyen magas rangú versenyszéria megítélésének nem tesz jót az efféle incidens, pláne, hogy kb. 20 percet állt a verseny, de a kocsit így sem sikerült elvontatni a bukótérből. Ennek az lett az eredménye, hogy a pálya két igazán jó előzési pontjából az egyik teljesen ellehetetlenült a folyamatos sárga zászló hatálya miatt. Az orosz forduló mégis megmenekült a csődtől: a második verseny parázs csatákat hozott, vérbeli túraautós előzésekkel és egy-két lökdösődéssel.
Magyar szempontból abszolút sikeres volt a hétvége: Michelisz Norbi a rettenetes szabadedzések után jól használta ki az időjárási körülményeket a kvalifikáción, majd egy harmadik és egy ötödik helyezéssel kihozta a maximumot a Moszkvában gyengécske Hondából. Norbi 25 pontot szerzett vasárnap és ezzel a pontverseny hatodik helyére ugrott előre, 90 egységgel a neve mellett.
A Túraautó Világbajnokság idényének második feléhez érkezett. Az utolsó hat forduló szellősebb időközöket kapott a naptárban, de a következő fordulóra nem kell nagyon sokat várnunk. Június utolsó hétvégéjén a portugál forduló következik, a tempós utcai pályán, Portóban.